Arrabona Racing Team

Az Arrabona Racing Team története 2014 januárjában kezdődött. Ekkor alakult meg a Széchenyi István Egyetem hallgatóiból álló csapat azzal a céllal, hogy már a 2014-es Formula Student szezonban részt tudjanak venni. A csapat felépítése alapvetően két részre osztható. Egyrészről magát az autót kell megtervezni, legyártatni, összeszerelni, majd tesztelni és a versenyre felkészíteni. Ez azonban nem működhetne a másik alappillér, a menedzsment részleg munkája nélkül, ami sokszor épp olyan komoly és összetett feladatokat takar, mint a konstrukciós részlegé.

Így vágott neki az első szezonjának a csapat, ami egyből komoly eredményekkel zárult. Az igen színvonalasnak számító magyar versenyen az összetettbeli 14. helyezést szerezték meg, minden versenyszámot teljesítve. Két héttel később a moszkvai Formula Student Russia versenyről pedig győztesként térhettek haza.

A 2015-ös szezonban a magyar, cseh valamint az olasz Formula Student versenyen vesznek részt. A csapat a továbbiakban is folytatni szeretné sikeres útját, remélhetőleg újabb eredményeket elérve pedig öregbíthetik az egyetem és támogatóik hírnevét.

web: arrabonaracing.hu
e-mail: info##kukac##arrabonaracing.hu

 

ART - Elérhetőségek

Ide jön a logóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó

Ide meg az elérhetőség