Az E-felvételiben látható pontszámokról

Az eredményeket igazoló dokumentumok feldolgozása, az eredmények rögzítése még folyamatban van, így nem kell megijedniük a keresztféléves jelentkezőknek, ha valamely jelentkezési helyükön nulla összpontszámot látnak.



A februárban induló képzésekre jelentkezők az E-felvételi Jelentkezések és pontszámok menüpontjában nézhetik meg az egyes jelentkezési helyeiken aktuálisan számított összpontszámukat és annak részleteit.

pontszámítás alapját egyrészt a dokumentummal megfelelően – és legkésőbb 2017. január 10-ig – igazolt és feldolgozott eredmények képezik, másrészt pedig azon vizsgaeredmények vagy mesterképzések esetében részpontszámok, amelyeket maguk a felsőoktatási intézmények rögzítenek a felvételi nyilvántartásba. A megjelenített információk pontos értelmezésében a táblázatok mellett található súgók segítenek, így érdemes átnézni az ott szereplő információkat is.

Fontos tudni, hogy az egyes jelentkezési helyeken számolt felvételi összpontszámok a feldolgozottság – pl. az utólag feltöltött dokumentummásolatok feldolgozása –, vagy az intézmény adatrögzítések függvényében változnak-gyarapodnak. Ezért előfordulhat, hogy valaki most még azt látja, hogy nulla az összpontszáma, de ez azt is jelentheti, hogy a felsőoktatási intézmény, ahová jelentkezett, még nem rögzítette az általa szervezett vizsga eredményét, vagy mesterképzések esetében a különböző részeredményeket. Ezért a felvételizőknek érdemes az ügyintézési időszakban többször is visszalátogatniuk az E-felvételi felületére, hogy az aktuális értéket láthassák, illetve mindig megtekinteni az összpontszám részleteit is (a jelentkezési hely nevére kattintva), mivel ott is lényeges információk szerepelnek.

A jogszabályi minimum ponthatár

Az alapképzések és osztatlan mesterképzések esetében a jogszabályi minimum ponthatár 280 pont (emelt szintű érettségi-, a nyelvvizsga-, illetve az OKJ-többletpontokkal együtt, de más jogcímen adható többletpontok nélkül számítva), felsőoktatási szakképzéseknél pedig 240 pont (itt az emelt szintű érettségi-többletpontokkal együtt, de más jogcímen adható többletpontok nélkül kell számolni). A mesterképzés 100 pontos rendszerében 50 pont a küszöb.

Amennyiben a jelentkező pontszáma nem éri el a jogszabályi minimumot, abban az esetben nulla összpontszám látható.

A keresztféléves felvételi ponthatárokat várhatóan 2017. január 24-én határozzák meg.

Kapcsolat

Kérdéseid vannak képzéseinkről?

Több információra van szükséged a felvételi eljárásról?

Várunk egyéni, személyes tájékoztató időpontjainkon:


Nyitvatartás:

Hétfő:  9:00-15:00
Kedd: 9:00-15:00 
Szerda: 9:00-15:00
Csütörtök: 9:00-15:00
Péntek: 9:00-15:00

Ha 5 főnél többen jöttök, kérjük, jelezzétek előre az itt elérhető űrlapon, hogy időpontot tudjunk egyeztetni.

Elérhetőségeink:
Személyesen: SZE-Győr, Új-Tudástér épület: Fsz. - AKIK Iroda => térkép
Telefon: 96/613-610

Mobil: 70/646-3108
Email: felveteli##kukac##sze.hu