Xcellence – the game 2016

A november 30-án lezárult 5 hetes versenyen 24 hazai egyetem csapata mérte össze tudását 5 különböző területen: HR, logisztika, minőségügyi-, rework-, teszt- és debug mérnök.


„Az Xcellence, The Game óriási sikert aratott a hallgatók körében, - emelte ki László Tamás - a 168 csapatot alkotó 504 résztvevő 24 felsőoktatási intézményt képviselt a versenyen.”

A nagyszámú jelentkezés - a vonzó nyeremények mellett - annak a presztízsnek is köszönhető, amit egy, a technológiában élen járó multinacionális vállalat által szervezett verseny megnyerése jelent. A 3 fős csapatok betekintést nyerhettek a Flex világába, hiszen a vállalat napi életéből vett konkrét feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak.
A háromfordulós versenyen mérnök-, humán erőforrás- és logisztikát hallgatók szaktudását is felmérték a Flex által összeállított szakmai online kvíz és esettanulmány feladatok megoldása során.

A november 30-i döntőbe jutott 10 legjobb csapatot pedig még nagyobb kihívások elé állították: a szakmai ismeretek mellett vezetői-, érdekérvényesítő- és együttműködési képességüket, valamint kreativitásukat is értékelte a zsűri.

Egyetemünket levelezős logisztikai menedzsment mester szakos hallgatóink képviselték, név szerint: Neher András, Rösszer Konrád és Boros Szilvia Mercédesz. Hallgatóink bekerültek a 10 legjobb csapat közé a döntőbe.

Szereplésükhöz gratulálunk!

Kapcsolat

Kérdéseid vannak képzéseinkről?

Több információra van szükséged a felvételi eljárásról?

Várunk egyéni, személyes tájékoztató időpontjainkon:


Nyitvatartás:

Hétfő:  9:00-15:00
Kedd: 9:00-15:00 
Szerda: 9:00-15:00
Csütörtök: 9:00-15:00
Péntek: 9:00-15:00

Ha 5 főnél többen jöttök, kérjük, jelezzétek előre az itt elérhető űrlapon, hogy időpontot tudjunk egyeztetni.

Elérhetőségeink:
Személyesen: SZE-Győr, Új-Tudástér épület: Fsz. - AKIK Iroda => térkép
Telefon: 96/613-610


Email: felveteli##kukac##sze.hu